2.Fejezet Régi emlékek

Sziasztok köszönöm szépen a hozzászólásokat.Meghoztam az új részt :) Remélem ez is tetszeni fog.



Reggel arra ébredtem hogy nananáznak a fülembe.Levettem a fülhallgatót és felkeltem az ágyamból.Kinéztem az ablakon.A nap hét ágra sütött.Te jó ég hány óra?Ez jutott először eszembe.Megnéztem a telefonomat.3 fogadatlan hívás.Természetesen Vanessától.Az idő pedig 11.Te jó ég.Ilyen sokáig aludtam?Kimentem a kis "kuckómból". Senki sem volt otthon csak az én 12 éves öcsém.Anyu és apu dolgozni ment.Dávid a kanapén ült és nézte a reggeli rajzfilmet.Megcsináltam a reggelit.Egyszerűt természetesen.Nem akarom felgyújtani a konyhát.Két tányérba raktam egy kis gabonapelyhet és öntöttem rá tejet.Leraktam az asztalra és hívtam az öcsémet reggelizni.Az ajtón eszeveszetten dörömbölt valaki.
-Nehogy betörd az ajtót.-kiáltottam ki és kinyitottam az ajtót.Vanessa volt az.Az arcán az ijedséget a méreg és a meg könnyebülés keveréke váltotta fel.
-Miért nem vetted fel?-kérdezte kétségbe esetten-Azt hittem valami bajod történt.-magyarázta és lehuppant a kanapéra.
-Neked is jó reggelt-próbáltam mosolyogni.-Azért nem vettem fel mert aludtam-mutattam rá az egyszerű magyarázatra.Folytattam a reggelizést.Vanessának is raktam egy tányérral mert annyira sietett hozzánk hogy még reggelizni sem maradt ideje.Már nem kellet játszanom hogy jobban vagyok,mert jobban voltam.Bár nem annyira amennyire mutattam de már nem a padlón voltam.Az volt a legrosszabb hogy amikor már azt éreztem hogy gyógyulok akkor megláttam egy dolgot ami a volt barátomra emlékeztetett és ez feltépte a sebeimet.Az egész házunk mutatta a régi emlékeket.
Miután végeztünk a rögtönzött reggelivel Dávid osztálytársa átjött.Nagy volt a hangzavar mert éppen valami autó versenyes játék jelent meg amit azonnal ki kellett próbálni.Természetesen nagy nevetések és kiáltások sem maradtak el így gondoltuk mi nem is zavaruk tovább.Elindultunk a plázába vásárolgatni.Vanessa szerint jót tesz nekem.Legalább addig se gondolok rá.
-Ez túl...figyelem felkeltő.-mondtam egy ruhára amit a legjobb barátnőm mutatott az egyik ruhás boltban.Ő választotta nekem hogy ez majd jobb kedvre derít.Mert színes és vidám hangulatot kelt.
-Mi,csak nem akarsz elbujdosni?-kérdezte de azért visszarakta a helyére.
-De éppen az a szándékom.-mondtam szomorkásan.Azt kívántam bár ne látna senki,bár magamban lehetnék a bánatommal együtt.
-Jaj ne már.-kiáltott fel és megölelt.-Na jó akkor keresünk neked egy kicsit szürkébb ruhát.-ajánlotta,ebbe boldogan bele egyeztem.Végezetül találtunk egy piros kockás felsőt.A kockás ruhák a kedvenceim.Nem tudom miért de ha meglátok egy kockásat azonnal fel kell próbálnom.Ha tehetném minden ruhám kockás lenne.Csak Vanessa nem engedi hogy elkockásodjak a ruhák terén ezért szoktunk sima pólókat és felsőket is választani.A ruhatáram így elég vegyes.Elindultunk haza felé.A feleúton Vanessa elköszönt.Egyedül ballagtam tovább.Mellettem boldog párok nevetve mentek el kézen fogva.Visszatértek az emlékek.A szíven fájdalmasan szúrt.Minél gyorsabban haza akartam érni.Már majdnem futottam.Hirtelen belebotlottam egy fiúba.Kék szemei az enyémbe fúródtak.
-Ádi-nyögtem fájdalmasan.Közelebb jött.Ez azt a kis részt is szétszaggatta ami még egyben tartotta a szívem két felét.
-Sajnálom.-megfogta a kezem és az övéi közé kulcsolta.A  szívemnek jól esett egy kicsit ez a megszokott és ismerős érintés de az agyam visított hogy fuss és hagyd nem érdemli meg hogy vele legyél.Meg se tudtam szólalni.Mintha egy nagy gombóc lenne a torkomban.Sírva a karjaiba akartam borulni de tudtam hogy ha megteszem akkor megint bánthat és teljesen tönkre tehet lelkileg.Kitéptem a kezemet az övéiből és elkezdtem futni.A könnyek elhomályosították a látásomat.Hallottam amint kiabál utánam.Nem lehetsz gyenge.Fuss.A lábaimat egyre gyorsabban szedtem.Elakartam tűnni.Mindenki engem nézett.Sírni akartam.Egyedül lenni.Tudtam hogy Ádi nem követ de nem bírtam lelassítani.Sebessen átrohantam a zebrán.Befordultam a kis boltnál.Láttam a barátaimat akik mind néznek hogy mi ütött belém.De nem érdekelt hogy mit gondolnak csak otthon akartam lenni és a takaróm alá bújni.Elértem a házunkat.Lihegve elindultam a lifthez.Megnyomtam a 2-es számot.Neki dőltem a falnak és próbáltam elnyomni a sírást.Elsétáltam a bejárati ajtóig.Remegtek a kezeim amint a kilincset megfogtam.Berontottam a lakásba.Ott volt tesóm legjobb barátja és annak a bátyja akit nagyon kedvelek csak egy gond van hogy ő Ádi barátja is.Sírva bementem a szobámba.Az arcomat a párnámba temettem.Hallottam oda kintről a sutyorgásokat.
-Mi baja?-kérdezte Alex bár hallottam a hangján hogy sejti.
-Ádám.-mondta az öcsém.Az ajtó kinyílt.Bejött Alex és elkezdett nyugtatni.
-Nem érdemli meg hogy itt sírj miatta.-mondta és teljesen egyet értettem vele.Halványan rámosolyogtam.Megölelt és megveregette a hátam.Megcsörrent a telefonom,felvettem.
-Szia.-köszöntem Vanessának.A hangomon hallatszott hogy sírtam.Vanessa fújt egyet.
-Már megint sírtál?-kérdezte értetlenül.-Nem kell miatta sírnod hisz egy szemét srác.
-De szeretem.-sírtam a telefonba.Ádi volt a titkos szerelmem.Emlékszek rá milyen boldog voltam amikor Ádi megkérdezte hogy nincs-e kedvem elmenni vele randizni.Boldogan igent mondtam.Madarat lehetett volna velem fogatni.Emlékszek rá amikor először mondta hogy szeret.A kosár meccséről jött vissza.Én egész végig szurkoltam neki.Ők nyertek.Boldogan átölelt és megcsókolt.Majd a fülembe suttogta hogy szeretlek.A szívem nagyot dobbant akkor.Nevetve mentünk megünnepelni hogy győztek.Ez már csak a múlt.
Vanessa próbált megnyugtatni ahogy mindenki aki otthon volt.Mondta hogy másnap csinálunk valami jó programot.Letettem a telefont.A többiek pedig kimentek a szobámból,mert tudták hogy jót tesz nekem egy kis egyedül lét.A könnyek ismét elkezdtek gurulni az arcomról.Csalódtam magamban mert megszegtem amit elhatároztam.Ismét láttak sírni és ismét szomorúak miattam.Nem akartam senkinek sem elrontani a nyarát.De ezzel azt teszem.Miért nem szakítottam Ádival amikor már láttam hogy valami nincs rendben.Bebeszéltem magamnak hogy nincs semmi baj csak egy picit furán viselkedik.Ha akkor elhagyom akkor talán nem lennék összetörve úgy mint a képkeret a sarokban.Halkan kopogtak az ajtómon.
-Szabad.-mondtam.
Az ajtó lassan kinyílt.Anyu beljebb jött és leült az ágyamra.Pár percig csendben voltunk.Apu is bejött a szobámba és leült anyu mellé.Nagy levegőt vett és belekezdett a mondókájába.
-Arra gondoltunk hogy tölthetnéd a nyarat Londonban.A nagy nénédnél.-kezdte apu.Figyelték a reakciómat mivel nem láttak semmit ezért folytatták.
-Talán jót tenne egy kis környezet változás.-folytatta anyu.
Már nagyon régen voltam Saránál.Azt hiszem legutoljára 12 évesen voltam.Nagyon szeretem őt.Ott lakik még az unoka tesóm is Angela aki annyi idős mint én.Csak pár hónappal fiatalabb.Angela többször jött el látogatóba így minden évben együtt töltöttünk 2 hetet.Megöleltem a szüleimet.
-Köszönöm.-hálálkodtam.Meglepődve néztek egymásra.Apu elmosolyodott.
-Mikor idulok?-türelmetlenül kérdeztem.
-Holnap után.-mosolygott anyu.Rá is átragadt a jó kedvem ahogy a rossz kedvem is rá szokott.Még egyszer megköszöntem és bementem a szobámba boldogan.Most sok idő után először.De nem voltam teljesen boldog,még mindig nem.Még mindig bennem volt az a tüske.Felhívtam a legjobb barátnőmet hogy jöjjön át hozzánk.10 perc múlva meg is érkezett.Lihegve lépet be a szobám ajtaján.
-Siettem ahogy csak tudtam.-fújta ki magát és leült az ágyamra.Elmeséltem neki hogy megyek Londonba.Arra számítottam hogy egy kicsit  csalódott lesz mert suli vége felé be tábláztuk az egész nyarat.Minden napra volt program tervezve.De ezt így nem tudjuk megvalósítani.Meglepődésemre ő is örült velem.
-Örülök neki legalább nem fogsz itthon szomorkodni.-mosolygott.Rámosolyogtam.
-Biztos nem baj?-aggódva néztem rá.De láttam az arcán hogy nem hazudik.
-Dehogy is.-nyugtatott meg.Majd még félóráig nálunk maradt utána pedig inult haza.Fáradtan befeküdtem az ágyba és azonnal elaludtam amint becsuktam a szemem.